A házigazda BSE ellen mérkőzött a Hepp Kupa harmadik helyéért a Kecskeméti KC felnőtt csapata csütörtökön délután a fővárosban. Tóth Viktor tanítványai izgalmas meccsen, a hosszabbításban nyertek!

Nem az eltervezettek szerint indult az első negyed, habár Pogány ponterős játéka jól tartotta az etap hajrájáig KKC-t. Eztán Karlócai trojkája után gólcsend következett vendég oldalon, míg a BSE betalált a gyűrűbe, 20-11-re nyerte az első tíz percet a fővárosi csapat. A folytatásban Kuli és Gyárfás hármasaival zárkózott fel a kecskeméti alakulat, nem sokkal később pedig Pogány és Gyárfás újabb pontjaival már vezetett is a KKC. Felváltva estek a kosarak eztán, végül a félidőre egypontos előnnyel mehetett a hazai csapat.


A szünet lelkesítőleg hatott a KKC-ra, Nagy Zita egyből egy hármassal köszönt be, majd Tóth Edó momentumai következtek, 10 ponttal sikerült ellépni a BSE-től. Sikerült felzárkóznia eztán a budapestieknek, ám így is 6 pontos előnnyel fordulhattak a végjátékra a kecskemétiek. Karlócai és Zsillinszky tartotta a lelket a BSE-ben, majd Varga Barbara is csatlakozott a pontgyártásba, olyannyira, hogy a 35. percben már a ismét a vendéglátók vezettek egy ponttal. Kuli és Pogány gondoskodott viszont róla, hogy ne lógjon az ellenfél, az utolsó percben már ismét kettő pont volt a Kecskemét előnye. Varga egalizálni tudott, majd Tóth Edó ellen szabálytalankodtak, ám mindkét büntetőjét kihagyta. Az ellentámadásból nem született kosár, majd Pogány szórta el a megszerzett labdát, így maradt a 66-66, jöhetett a hosszabbítás.


Tóth Edó talán a kihagyott fontos büntetőknek is köszönhetően utolsó energiáit is mozgosította, s ziccerel, hármassal vétette észre magát, 68-72. A ráadás utolsó percében még egy pontra feljött a BSE, de Kuli keze nem remegett meg a fontos büntetőknél, így a végén 71-75-re a KKC nyert, ezzel harmadik lett a Hepp Kupa négyes döntőjében.

BSE - Kecskeméti KC 71-75 (20-11, 11-19, 19-26, 16-10, hossz.: 5-9)
KKC: KULI 13/6, NAGY Z. 9/3, TÓTH E. 15/3, POGÁNY 24, Kőházi 5, GYÁRFÁS 9/3, Baukó -.
Edző: Tóth Viktor

Adó 1%

 

June 2023
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30