Két győztes mérkőzésen van túl a csapat, és a mai mérkőzéstől függetlenül csoportelső.
KKecskeméti KC - Szegedi KE 71-68 (15-18; 17-15; 19-12; 20-23)
Pogány, KULI 15/3, NAGY Z. 20, BAUKÓ 14, KŐHÁZI 7, Nagy D. 9/6, Kálló 6, Szabados,
A mérkőzésen Pogány Vivien betegsége mmiatt nem tudott sokat játszani, viszont hosszú sérülése után először lépett pályára Nagy Dóra. A meccsen kiemelkedőt nyujtott mind védekezésben, mind támadásban Kuli Orsolya és Nagy Zita. Zita szinte tetszés szerint érte el centerből és középtávolról pontjait, Orsi pedig pontjain túl sapkáival vette el az ellenfél önbizalmát. Hozzájuk felnőtt és remekül irányított Kőházi Fanni, jelzi ezt 7 gólpassza. A fiatalok közül Baukó Gréti és Kálló Dóra élt a lehetőséggel, hasznosan és ponterősen játszottak. A negyedik negyedre 10 ponttal is vezettünk, de az utolsó 2 percben a Szegednek 5 háromponossal sikerült felzárkóznia, de Kőházi 5 bedobott büntetőjének is köszönhetően sikerült megtartanunk az előnyünk.
Kecskeméti KC - TFSE 76-38 (17-17; 15-9; 22-11; 22-6)
Pogány 4, KULI 19/3, NAGY Z. 9/3, BAUKÓ 15, KŐHÁZI 4, Nagy D. 2, KÁLLÓ 11/3, Nagy H. 2, Szabados 2, Ősze, MURÁR 8
A kiírás miatt előzetesen féltünk ettől a mérkőzéstől, mindösszesen 2 óránk volt ebéddel együtt a két meccs között, ám még fizikailag is mi bírtuk jobban, folymatosan növelve, magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. Zita, Orsi, és Fanni magabiztos játékának köszönhetően azt is elbírtuk, hogy Pogány Vivi és Nagy Dóri csak 1-2 percet játszott. Naqyon fontos volt, hogy minden pályára lépő fiatal megmutatta, hogy a későbbiekben lehet rá számítani. A már kezdővé előrelépett ponterősen játszó Baukó Gréta mellett Kálló Dorci remek védekezése és ponterős játéka, Murár Fanni extra kosarai is ezt jelezték. A még páyára lépő Szabados-Ősze-Nagy Helga hármas is tett hozzá a mérkőzéshez jó vdekezésükkel, lepattanóikkal. Mivel a Szeged megverte a BEAC-ot, a mai meccstől függetlenül csoportelsőségünk biztossá vált, a játék tétnélküli lesz.