A fiatal debreceni csapat ellen lassan talált magára a hazai együttes. A játék képe az első negyedben sok védekezési hibát mutatott, sok eladott labdával , valamint a ziccerek is rendre kimaradta mindkét oldalon. Tóth Viktor, a KKC mester gyorsan időt is kért 4-6-os vendég vezetésnél, illetve cserélt is. Eztán feljavult a védekezés, bátor betörésekkel sikerült fordítania a KKC-nak. Tóth Edit két hármassal és egy támadó lepattanó után feltett ziccerrel vétette észre magát, példáját Kőházi és Szabados követte, így sikerült 23-12-vel zárni az első etapot. A folytatásban kapkodóvá vált a játék, a pontatlan passzok mindkét gárdánál megbosszúlták magukat, ennek következtében több percen át nem született pont, de végül a hazaiak megtörték a csendet, Nagy Dóra triplájával sikerült még jobban ellépnie a félidőre a Kecskemétnek, 36-21.


A szünetet követően agresszív védekezésre váltott a KKC. Pontos távoli dobások és leindítások jellemezték a hazai együttes játékát, Pogány vette ki leginkább a részét a pontgyártásból. 52-28-nál időt kért a vendégek mestere, ám ez sem segített rajtuk, 24-10-re nyerte ezt a negyedet Tóth Viktor alakulata. Az utolsó felvonásban a fiatalok is szerepet kaptak, felgyorsult a játék is a friss játékosok miatt. A rohanást a DEAC bírta jobban, igaz ez csak a kozmetikázásra volt elég, 76-53-ra a KKC győzedelmeskedett.


Tóth Viktor értékelése: - Sajnos gyenge színvonalú mérkőzést játszottak ma a csapatok. Nem figyeltünk eléggé, főleg az első játékrészben. Egy ilyen ellenfelet akkor becsülünk meg igazán, ha a legjobban odafigyelünk, s a lehető legtöbb ponttal nyerünk. Most ez nem sikerült, védekezésben és támadásban is voltak hibák, ezek komolyabb ellenfél ellen végzetesek lehetnek.

 

Kecskeméti KC - DEAC DSI 76-53 (23-13,15-11,24-10,14-20)
KKC: Gyárfás 4, Nagy Z. 2, Nagy D. 7/3, Kuli 6, POGÁNY 26, Baukó 2,  Szabados 2, TÓTH E. 13/6, Dali 2, Kőházi 7, Beregszászi -, Ősze 5.
Edző: Tóth Viktor

Adó 1%

 

March 2025
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31