Több hírrel is adósok vagyunk a honlap látogatóinak. Ezeket próbáljuk pótolni.
1. Jól sikerült évadzárón vannak túl a kecskeméti kosaras lányok. Túl a finom ételeken és a jó hangulatú záróünnepségen, az ott elhangzott adatokat szeretnénk közölni. Úgy, mint a „Jó tanuló, jó sportoló”, „Legtöbbet fejlődött játékos” - különdíjak tulajdonosai. Ezeket a névsorokat szeretnénk a honlapon külön füllel jelölve közzé tenni, minél előbb. „Akikre büszkék vagyunk” címmel lesz megtalálható.
2. Nyáron több kecskeméti kosárlabdás lány szerepelt különböző szintű válogatottal. A KKC-ből Pogány Vivien szerepelt az EB-n. Szinte mindvégig kezdő volt, (szintén kezdő volt az ex-kecskeméti Dobos Ági is) az U18-ban. Az U14-ben a Kecskeméti Kosárlabda Akadémistái Szórád Laura, Mérész Beatrix és Gereben Lívia kapott meghívást. Végül az utazó keretben a szlovéniai tornára Mérész Beatrix és Gereben Lívia utazott. Gratulálunk nekik!
3. A felkészülést minden csoport megkezdte, augusztus elején. A felnőtt csapat Léván szerepelt egy nemzetközi tornán, ahol EXTRA- ligás szlovák csapatok ellen szépen helyt állt. Ugyanitt juniorok is jól szerepeltek. Kikinda ellen játszottunk egy mérkőzést, melyet megnyertünk. Itt jegyezzük meg, hogy Beregszászi Andrea élete legjobb teljesítményét nyújtotta. Junior csapatunkkal Zalakaroson vettünk részt egy nemzetközi tornán, ami nagyon jól szolgálta a felkészülést.
4. A felnőtt csapatról: elég nagy volt a mozgás a nyáron. Távozott tőlünk Gyárfás Patrícia és Szigeti Emőke, - tanulmányi okok miatt. Tóth Edit külföldre távozik. Radics Anna szülés után fokozatosan visszatér a csapathoz. A távozók helyére kadet korú játékosok kerülnek, és még két 98-as, Kovács Adrienn és Petró Ildikó kerültek be a felnőtt keretbe.
5. Újdonság még, hogy minden hazai mérkőzésünket a Bolyai termében játsszuk.