KKC - Szegedi KE 71-62 (23-19, 19-14, 17-9, 12-20)

KKC: POGÁNY 20/3, Kuli 13/3, Kálló 8, Nagy Z. 9/3, Beregszászi 2, Dobos 13, Nagy H. 2, Szabados 4, Futaki, Csorba

Statisztika

Képek a webalbumban

Edzői értékelés:

Nem mehettünk biztosra ezen a meccsen, mert a Szeged egy erős, jó, összeszokott csapat. Sokkal pozitívabb előjelekkel indultunk, mint az előző mérkőzésen, mert Dobos Ági, betegsége ellenére is tudta vállalni a játékot és Beregszászi Andi is a csapat rendelkezésére állt. 

Támadásban jól kezdtünk, megtaláltuk a magas embereinket, így rendre helyzetekbe tudtunk kerülni. Viszont az elején a védekezésünk nem volt a helyén. Nagyon sokat hibáztunk és hagytuk az ellenfél legjobbjait felpörögni. Amíg támadásban kompenzálni tudtunk, addig tartottuk a vezetésünket, de amint egy-két támadás nem úgy jött össze, ahogy akartuk, az ellenfél visszajött egálra. A második negyedben már egy kicsit sikerült javítani a védekezésünkön, így a félidőre már megnyugtató, 10 pontos előnnyel tudtunk bemenni.

 

A harmadik negyedben tudtuk tartani az eredményt, a negyed végén pedig egy letámadó zónával sikerült meglepni ellenfelünket, miáltal 20 pontra nőtt az előnyünk. Itt egy picit megnyugodtunk, belealudtunk a mérkőzésbe, míg a Szeged az utolsó pillanatig küzdött, így visszajöttek 10 pont körülre, de szerencsére sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést. Ha egy picit okosabban vagyunk a végjátékban, talán magabiztosabban tudtunk volna győzni.  

A múltkori mérkőzésen a fiatalok közül bemutatkozott Csorba Olívia és Futaki Réka, ezen a meccsen is újoncot avattunk, Gömöri Gerda első NB I-es mérkőzése volt. 

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Pogány Vivi, aki újra agresszív támadójátékkal rukkolt ki és jól játszott, illetve Dobos Ági, aki kevés játékideje alatt (a második félidőben sajnos megsérült) is dobott 13 pontot. 

Gratulálok a lányoknak.

ifj. Tóth Viktor 

Adó 1%

 

August 2019
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31