Két remek mérkőzést játszottunk február 7-én a kenguru bajnokság VI. fordulójában, szerencsére hazai pályán.

KKC - Félegyháza FTSI/B 

 52-10 

(első negyed 14-2, második negyed 14 (+6) - 0(+3), harmadik negyed 6-5, negyedik negyed 12-0)

 Pomozi R. 8; Zsámboki B. 5; Lenkei C. 5; Trecskó Zs. 1; Krauter A. 15; Szűcs Zs. 7; Magony Zs. 1; Oravecz K. 8; Izsó V. 2

 Elsőként a Félegyháza (FTSI/B) csapatával mérkőztünk. Fiatal csapatunknál a Félegyháza még fiatalabb volt, így a körülmények is nekünk kedveztek. Tetszik, hogy az éppen kispadon pihenő lányok figyelemmel követték a mérkőzést, többen észrevettek olyan apróbb szabálytalanságokat a pályán, melyekből éreztem, hogy nem csak az adott pillanatban figyelnek, hanem a negyedek közötti összefüggéseket is figyelik, átlátják. Új elem volt számukra a "visszajátszás" fogalma. Korábban ez nem jelentett problémát, ugyanis ez nem volt hiba, mivel csak a VI. fordulótól kell erre figyelni. Nagyon ötletes dolognak tartom, hogy nem egyszerre kell egyébként mindent megtanulni a lányoknak, hanem maga bajnokság úgy van felépítve, hogy egyre szigorodnak a szabályok, vagyis igazodik a játékosok ismereteihez. Kiemelném Zsámboki Blankát és Oravecz Katát, akik mostanában önmagukhoz képest egyre nagyobb lépésekben haladnak előre, egyre többet fejlődnek mely a játékukon is meglátszik és gratulálok Adriennek a 15 dobott pontjához!

 

Második mérkőzésünk sokkal izgalmasabbra sikerült az elsőnél.

Kecel - KKC

26 - 28 (2-9, 3(+3) - 10(+3), 0-4, 18-2)

Pádár N. 5, Pomozi R. 7, Zsámboki B. 5, Krauter A. 4, Szűcs Zs. 2, Magony Zs. 3, Oravecz K. 2

 Egyik legjobb játékosunk (Pomozi Reni) új feladatot kapott. Pontszerzőként már sokszor bizonyított, de most azt a feladatot kapta, hogy az ellenfél korábbról már ismert nagyon ponterős játékosát próbálja hatástalanítani erős védekezéssel, akár annak rovására is ha támadni így kevesebb energiája marad. Kiválóan oldotta meg a rábízottakat. A második negyedben az általa védett ellenfél egyetlen pontot sem dobott, a negyedik negyedben viszont sajnos Reni egy erős nyaki ütés következtében abbahagyni kényszerült a játékot, ebben az utolsó negyedben a rábízott játékos, kihasználva a védelmünk meggyengülését rögtön 14 pontot szerzett. Reni váratlan sérülése nagyon megzavarta a csapatunkat, érezhető volt a bizonytalanság a játékosokban. Egész biztosan nagyon együtt éreztek a sérült csapattársukkal, mivel ritkán látni Renit megszeppenni, joggal gondolhatták tényleg komoly sérülést szenvedett. Egyebekben az egész mérkőzés pörgős volt, sokat futottunk, mindenki küzdött, elfáradt. Nagyon tetszett, hogy a játékosok már alig várták a játékba kerülést, kifejezetten menni akartak fel a pályára. És ez azért érdemel szót, mert néha ez nagyobbaknál sem mindig van így. Összefoglalva nagyon tetszett a lányok odaadása, remélem sikerül ezt a remek hozzáállást még sokáig fenntartani.

Hegedűs Hunor

Adó 1%

 

January 2020
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31