Ábrahám Istvánné Szappanos Valériára emlékezünk.
1965-2016

Vali vagy ahogy Adamik Feri bácsi hívta, Buborék, már általános iskolás korában megismerte és megszerette ezt a csodalatos játékot. 

Feri bácsinál sajátította el az alapokat és azóta, kisebb megszakításokkal - betegségéig - aktív részese volt a kosárlabda sportnak. 

1986-tol a Nagykőrösi Kinizsi NB- II-es csapatnak a tagja volt, ahol dr. Tánczos Szabó László és Varga Imre keze alatt dolgozott. 
Éveken keresztül állandó tagja volt a streetball csapatnak. Az aktív sport befejezése után fáradhatatlan szervezője volt a városi bajnokságban részt vevő EDU-GIRLS csapatnak. 

Betegségéig rendszeresen kosarazott hobbi szinten, régi kosaras társaival. Olyan lendülettel szervezte az edzéseket, amilyen mindig is volt a pályán és azon kívül.

Két gyermekét is a kosárlabda sport felé terelte és láthattuk őket játszani. Zsófi a KKC, míg Zsolti az Univer csapatait erősítette
Körülötte szinte mindenkivel megszerettette ezt a sportágat. 
Vácziné Józsa Erika tollából idézünk:

„Az együtt töltött közös időnkből néhány történet: 

Balra nézett, jobbra passzolt, majd a labda az öltözőben landolt.

Legemlékezetesebb talán az első soproni edzőtábor volt. Akkor még nem ismertük egymást. Csak néztük, ki ez az „elvetemült” nőszemély, aki felszántja a betonpályát, szinte megállíthatatlanul.

Vali ilyen volt, semmit nem csinált fél gőzzel, a betegséggel szemben sem." 

Sajnos az égieké lett a legújabb leigazolása 2016. Március. 15-én.

Adó 1%

 

October 2016
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
No Image
› KECSKEMÉTI KC - DEAC
17:00
Dátum :  2016. október 9.
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
23
24
25
26
27
28
29
30
31