A tavalyi meglehetősen zavarosra sikerült NB I-es idény után nagy kérdőjel volt idén, hogy hogyan tudunk megállapodni az Akadémiával. Az Akadémia vezetőivel úgy állapodtunk meg, hogy visszakerül hozzánk a junior csapat és ily módon a junior-felnőtt vegyes csapat tudja vállalni az NB I/B-ben illetve a junior bajnokságban való indulást. Szerettük volna a juniort a regionális bajnokságban kezdeni és onnan felkerülni, de ezt a szövetség nem engedélyezte, tehát kifejezetten erős csapatok ellen fog ez a szűk keret játszani.

Mindenki nagyon lelkesen dolgozik, aki vállalta a munkát. Tizenkét fős kerettel plusz két-három kadet játékossal vágunk neki az évnek. A felkészülés Kecskeméten és Szarvason zajlott. A szarvasi edzőtábor megint kifejezetten jól sikerült. Zalakaroson voltunk egy tornán, illetve a Szolnok csapatával játszottunk edzőmérkőzést. Dolgoznak a lányok, egy esélyük van, ha nagyon gyorsan játsszák ezt a játékot és nagyon jól és agresszíven védekeznek.

A klub céljait tekintve nagyot lépett előre abban, hogy a legkisebbeknél idén tudtunk először önállóan indítani gyerekcsapatot, hiszen korábban a gyerek korosztályt átadtuk az Akadémiának. A Mátyás Iskolába járó gyerekekre épülő KKC Kenguru illetve gyerek csapatokban egyre többen vannak. Idén nyáron először volt az, hogy közülük néhányan már edzettek. Bízom benne, hogy ezen a téren is tudunk mennyiségben valamint minőségben is fejlődni.

Idén is kiírjuk a Kecske Kupát. Tavaly 16-18 csapat vett részt a versenyben, bízom benne, hogy idén is összejön legalább ez a létszám. Ugyan a felnőtt csapatról már beszéltünk, de az a jó hír, hogy idén, ahogyan tavaly is, azok a játékosok, akik az aktív kosárlabdát már befejezték, elindulnak a megyei bajnokságban. Tavaly két csapatunk indult, a KKC Retro és a KKC II., idén úgy tűnik, hogy még egy csapattal bővülhet a résztvevők köre, amennyiben a játékosok is úgy gondolják. Ez azért is különösen nagy öröm, mert általában a hölgyek viszonylag hamar, huszonéves korban befejezik az aktív pályafutásukat, de ezen a módon heti egy-két mozgással tovább folytatják ezt a játékot.  

Adó 1%

 

June 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30