Az utóbbi hetek sziporkázása után kisebb mélyrepülést hajtottunk végre az elmúlt időszakban. A lejtmenet szerdán kezdődött a Vasas Akadémia /A junior együttesének vendégeként. Az első félidőben nagyon megszenvedtünk a hazaiak kemény védekezésével, remekül védték a passzsávokat és talpalatnyi helyet sem hagytak, hogy kibontakozhasson a ránk jellemző kreatív támadójáték.  A harmadik negyedben az agresszívabb, határozottabb egyéni megmozdulásoknak köszönhetően jóval többször sikerült eljutni az ellenfél gyűrűjéig, kosárral vagy fault kiharcolásával befejezve az akciókat. A negyedik játékrészre sajnos elfáradtunk, ellenfelünk pedig higgadtan, koncentráltan értékesítette helyzeteit és megnyerte a mérkőzést.

Vasas Akadémia/A – Kecskeméti KC- 72-58 (22-8, 22-15, 18-26, 10-6)

Vasas Akadémia/A: DOMBAI  25/3, KARA 6, HELICH 28, Schirohy 2, Sagát 2.

Cserék: Boros 3/3, Kiss 4, Esztári 2, Gangl , Budácsik .

Kecskeméti KC: RÉVÉSZ B. 18, KURTZ 4, BURJÁN 16/6, SCHLÉGL 9, Fekete 1.

Cserék: Biszák , Király 7/3.

Vasárnap  a Csata DSE felnőtt csapatát fogadtunk a Bolyai János Gimnázium tornacsarnokában. Az eddig is maródi Révész L. mellett Révész B., Köblös  és Fekete sem tudott pályára lépni kisebb sérülés miatt. Ezzel a foghíjas kerettel sajnos nem tudtuk megszorongatni pesti riválisunkat, a játék minden elemében fölénk nőttek és végig dominálva magabiztos diadalt arattak.

Kecskeméti KC-Csata DSE 50-131 (11-30, 16-32, 10-31, 13-38)

Kecskeméti KC: Schlégl 4, Farkas 11/3, RÁCZ 8/3, Révész S 5, Kálló 4.

Cserék:  Biszák 2, Kurtz 2, Király 3/3. BURJÁN 11/3.

Csata DSE: ANGYAL 27/6, BOROS D. 22/3, MÁNYOKI  13/6, SOLYMOSI 21, BERNÁTH 18/3.

Cserék: Madár 2, Farkas 3/3, KARAGITS 10, PÁLINKÁS 11, Boros J. 4.

Tegnap a múlt szerdai fellépéshez hasonlóan ismét fiaskót szenvedtünk, de egészen más forgatókönyv alapján alakultak az események. Bár Fekete A. felépült, gyakorlatilag hat bevethető játékossal feszültünk neki a szekszárdi lányoknak. A meccs egészében becsülettel küzdöttek fiataljaink, és amíg bírták szusszal méltó ellenfelei voltak a Tolna megyeieknek. Kiegyenlített első félidő után mind mentálisan, mind fizikailag elfáradtunk, aminek következtében az utolsó játékrészben átrohantak rajtunk és ekkor már szinte csak azt nem dobták be, amit nem vállaltak el.

KSC Szekszárd- Kecskeméti KC 76-58 (18-11, 15-16, 20-21, 23-10)

KSC Szekszárd: Liszkai 6, VINCZE 16, TEMESI 12, Antóni 8, Viszmeg 9/3

Cserék: Andi 7/3, Marsai, RENCZES 9/3, Leskó 9/3, Haag.

Kecskeméti KC:  Schlégl 9/6, Burján 18/6, FEKETE 14, Király 3/3, KURTZ 8.

Cserék:  Biszák 6.

Hétvégén a TFSE csapatával találkozunk, ami szintén nem lesz sétagalopp, de egy esetleges győzelemmel olyan önbizalmat szereznénk, amivel visszatalálhatnánk a győzelem ösvényére.

 

Adó 1%

 

November 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30