22497086 10208508355024651 1957206299 o

Vasárnap azzal a céllal látogattunk a bajnokság egyik esélyeséhez,a TFSE csapatához, hogy egy esetleges bravúrgyőzelemmel kilábalhatunk az elmúlt heteket jellemző gödörből. Sajnos a feldobás után kiderült, hogy ezen a találkozón inkább a tisztes helytállásra kell törekednünk. Megilletődötten kezdtük ugyanis a mérkőzést, talán túlságosan is tiszteltük jó nevekből álló riválisunkat, aminek következtében az első etapban huszonnégy pontos hátrányt halmoztunk fel. Szerencsére a mérkőzés elején jellemző drukk a második negyedben elillant és az összecsapás hátralevő részében agresszív gyors kosárlabdát játszva, méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak. A második félidőben már produkáltunk egészen szép dolgokat, támadásainkat ötletes megmozdulásokkal fűszereztük, védekezésben pedig a körülményekhez képest jól limitáltuk az ellen magas embereit. Nekünk igazából nem is ezeket az összecsapásokat kell megnyernünk, egyelőre a TF más szintet képvisel, de jó úton haladunk, dolgozunk tovább és reméljük, újra felfelé ívelő pályára kerülnek fiataljaink és az idény végére csökkenthetjük a két csapat között lévő különbséget.

TFSE –KECSKEMÉTI KC 79-45 (31-7, 16-11, 14-15, 18-12)

TFSE: MIHÁLCZI 10, KOVÁTS 8, KARLÓCAI 7/3, Gereben 11/6, NÉMETH 10.

Cserék: AGIC 6, Herman 4, Sándorfi 8, Fuisz 6, Varga 5, Szeli 4, Fábián.

Kecskeméti KC: SCHLÉGL 12/6, Farkas 13/6, Rácz 8/6, Révész S., Kálló 2.

Cserék:  Kurtz 2, Fekete 4, Király, Burján 4, Biszák.

Adó 1%

 

June 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30