Meg kell tanulnunk nyerni.

 

Kedden a BKG DSE Szigetszentmiklós együttese látogatott hozzánk. A tét pedig nem más volt, mint hogy melyik csapat nyer részvételt a Hepp Kupa négyes döntőjébe. Kedvenceink átérezték a helyzet komolyságát és rendkívül koncentráltan kezdték a találkozót, kontrollálták a játékot, aminek hála az első negyedet hat pontos előnnyel zártuk. Ebben vastagon benne volt a Kálló Dorci (15 p., 5 sz., 4 gp., 24 VAL), Révész Sára (7 p., 3 le., 1sz.) páros, akik ponterős, bátor megoldásokkal vezették mieinket. A második etap során rendezték soraikat a pestiek, míg nálunk csak Burján Laura (12 p.) tudta tartani a lépést velük. A félidei szünetre így minimális, két egységnyi fórral vonulhattak a vendégek. Fordulás után teljesen kiegyenlítetté vált az összecsapás, óriásit harcoltak a felek. Ebben az időszakban Farkas Pepe (12 p., 11 le., 4 gp., 2 sz., 19 VAL), Rácz Kata (6 p.) és Kurtz Kami ( 10 p.) lépett elő, de a többiek is hatalmasat küzdöttek. Király Andi (8 le.), Fekete Adri és Schlégl Odi hasznos mezőnymunkával és védekezéssel tolták meg a csapat szekerét. A végjátékban sajnos kibukott rutintalanságunk, miközben ellenfelünk higgadtan és némi szerencsével eldöntötte a csata kimenetelét. A lányok produkcióját nem érheti kritika, amit tudtak, kiadtak magukból és nüanszokon múlott a bravúr. Az idő nekünk dolgozik.

Kecskeméti KC – BKG DSE 62-68 (19-13, 19-27, 15-16, 9-12)

Kecskeméti KC : Király , Révész 7, Rácz 6, FARKAS 12, KÁLLÓ 15/6.

Cserék:  Kurtz 10/3, Schlégl, Fekete, Burján 12/3.

BKG DSE: Katona 4, Shirian 7, GUNDEL-TAKÁCS 10, Bodnár 10, Lakatos 9/3

Cserék: Vándor 2, Imre, RUTTNER 19, Nyulasi 7/3.

Szerdán fiataljaink ismét a Bolyai János Gimnázium csarnokában léptek parkettre, ellenfélként pedig nem más, mint az odahaza ellenünk komoly skalpot begyűjtő KSC Szekszárd érkezett. Az előző napi tusától megfáradtan, fásultan indítottuk az ütközetet, ami tulajdonképpen meg is pecsételte sorsunkat. Hiába zárkóztunk fel és fordítottuk meg az összecsapást óriási energiákat mozgósítva, a végén megbosszulta magát kezdeti lagymatagságunk és teljesen elkészültünk erőnkkel, amit az ellen okosan használt ki, újra borsot törve orrunk alá. Hiába hozott masszív dupla-duplát Burján Laura (28 p., 10 le., 6 sz., 33 VAL) és Király Andi (14 p., 11 le., 2 gp., 16 VAL), volt újfent univerzális és végzett elképesztő melót a Kurtz Kami ( 15 p., 6 le., 3 sz., 3 gp., 2 b., 14 VAL)- Schlégl Odi (6 p., 7 le., 2 sz., 6 gp., 1 b., 14 VAL)-  Fekete Adri (10 p., 7 le., 3 gp., 12 VAL), illetve dolgozott gyakorlatilag hiba nélkül Biszát Oti (4 p. 100%, 4 le., 1 sz., 6 VAL), amíg nem vagyunk képesek egy egész mérkőzésen át koncentrálni és redukálni a ki nem kényszerített hibáink számát, addig a saját dolgunkat megnehezítve az ilyen könnyen behúzható találkozókat is ki-ki meccsé tudjuk tenni.

Kecskeméti KC- KSC Szekszárd 77-84 (22-27, 13-10, 26-18, 16-29)

Kecskeméti KC: SCHLÉGL 6, KURTZ 15/3, FEKETE 10, KIRÁLY 14/6, BURJÁN 28/6

Cserék: Biszák 4.

KSC Szekszárd:  Liszkai 4, VINCZE 22/3, Temesi  2, MIKLÓS 18/9, VISZMEG 28/15.

Cserék: Andi, RENCZES 10/3, Bakos, Dér, Haag. 

 

Adó 1%

 

October 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31