Nagy a hajtás. A felsőházi rájátszás két fordulója mellett, ballagás, érettségi, B33-as junior bajnokság van terítéken. Az idény ezen szakaszában hozzászokhattunk már, hogy az ideálisnál kicsit macerásabban tudunk ráedzeni az aktuális mérkőzésre terem, illetve emberanyag hiányában. Mindezek ellenére próbálunk a lehető legoptimálisabban felkészülni minden megmérettetésre. Ez nem volt másképp szigetszentmiklósi vendégjátékunk alkalmával sem. Az első negyedben nem is akadt tulajdonképpen semmi probléma a produkciónkkal, kreatívak voltunk támadó oldalon és fegyelmezettek védekezésben. Amondó vagyok, ha tudtuk volna ezt a szintet hozni a meccs egészében, akkor akár meg is szorongathattunk volna ellenfelünket. De nem tudtuk. Volt kétszer hat perc rövidzárlatunk és ezt a hazaiak kegyetlenül megbüntették, kialakítva gyakorlatilag a végeredményben is megmutatkozó harmincpontos differenciát. Ez a különbség hála istennek belülről nem volt annyira érzékelhető, hiszen mindkét csapat hasonló stílusban kosárlabdázik, azonban amíg ők nagyobb rutinjuknak köszönhetően rendre jó döntéseket hoztak, addig mi csikócsapatokra abszolút jellemzően gyakran választottunk rossz megoldásokat, kicsivel nagyobb nyomás esetén. Valószínűleg találhattunk volna fogást rajtuk, de ahhoz extra teljesítményekre lett volna szükségünk, csakhogy Révész Sasi (15 p.,6 l., 2 kh.) és Schlégl Odi ( 14 p.,3 l., 2 kh.) átlag feletti teljesítménye mellett senki nem tudott kiemelkedőt nyújtani. Nem kell letargiába süllyedni, ez egy teljesen vállalható vereség, testközelből láthattuk, hogy hova is kell eljutnunk a közeljövőben.

 

BKG-DSE Szigetszentmiklós – Kecskeméti KC 86-53 (14-13, 30-14, 21-17, 21-9)

BKG-DSE Szigetszentmiklós: RUTTNER R. 6, GUNDEL-TAKÁCS 10, BODNÁR 17/6, Katona 4, DOKTOR 13/6.

Cserék: LAKATOS 19/15, Ruttner Zs. 2, Lantos 1, Nyulasi 4, Shirian 7, Kokavecz, Czirják 3.

Kecskeméti KC: Farkas 7, Schlégl 14/6, Burján B 7, RÉVÉSZ S. 15, Kálló 4.

Cserék: Burján L. 5, Kurtz, Fekete, Király 1.

 

Amíg a BKG-DSE otthonába nem feltétlenül utaztunk győzelmi kényszerrel, addig a Tatabányai KC elleni rangadó kapcsán, a tabellán elfoglalt helyezésük alapján –játék erejüket nyilván nem lebecsülve- úgy kalkuláltunk,hogy itthon, hazai környezetben akár első skalpunkat is begyűjthetjük a felsőházban. Egyértelműen nem vettük félvállról riválisunkat, ami ahogy később bebizonyosodott, óriási dőreség is lett volna részünkről. A mérkőzés talán a szezon egyik legizgalmasabb összecsapásává fajult, ugyanis kétszeres hosszabbítás borzolta a kilátogató szurkoló k idegeit. Rengeteg hiba tarkította az ütközetet, ebben a tekintetben próbált a két társaság egymásra licitálni. A ráadásokban mindkét félnek voltak nagyobb hullámvölgyei, de a végén precíz, tudatos, fegyelmezett játékkal sikerült két vállra fektetnünk a minden tiszteletet megérdemlő Komárom-Esztergom megyeieknek. Farkas Pepe (38 VAL, 29 p., 9 l., 5 kh., 6 sz., 6 gp.) végre visszatalált góldobó formájához, mellette a Király Andi (16 p., 7 l., 4 kh., 3 gp.)-Burján Bius ( 14 p., 6 l., 3 kh.)-Révész Sasi (10 p., 4 l., 2 kh., 3 sz., 2 gp.) triumvirátus intézte a pontszerzést. Schlélg Odi ( 4p.,13 l., 4 kh., 3 b.) és Kálló Dorci (6 p., 6 l., 2 kh., 7 gp.) hatalmasat melóztak mezőnyben, míg a Burján Laura (9 p., 3 l.)-Fekete Adri (3 p., 3 gp.) duó kifogástalanul szállt be a kispadról. Megvan tehát az első! Ahogy mondani szokás: evés közben jön meg az étvágy.

 

Kecskeméti KC- Tatabányai KC 91-80 - hosszabbítás után (17-19, 19-12, 20-27, 11-9, 8-8, 16-5)

Kecskeméti KC: Schlégl 4, FARKAS 29/15, BURJÁN B. 14/3, RÉVÉSZ S. 10, KÁLLÓ 6.

Cserék: Burján L. 9/3, Fekete 3/3, KIRÁLY 16/3.

Tatabányai KC: HORVÁTH 14, FARKAS 18, Kaluka-Guti 2, SZAMOSI 15/15, CSÁKTORNYAI 14.

Cserék: Jászay 2, KAPORNAI 9, Kulcsár 4, Csicsai 2.

Adó 1%

 

January 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31