2019. január 12. napján a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Mátyás Király Általános Iskola tornatermében játszotta harmadik versenyét a Kecskeméti Kosárlabda Klub (KKC) ménteleki kosárlabda csapata, vagyis a KKC Ménteleki Méhecskék. Ez a verseny pedig a KKC által szervezett és a Generali biztosító által támogatott Generali Kecske Kupa második fordulója  volt.

Ismét remek lehetőséget kapott csapatunk a két palánkos kosárlabda játék gyakorlására a Kecske Kupa versenyen. Még az is lehet, hogy hamarosan a kisebbek közül is megpróbálunk majd lehetőséget biztosítani néhányuknak, hiszen a verseny előtti utolsó edzésen olyan ügyesen megmutatták, hogy hogyan tudnak két palánkra játszani, hogy az egyik szülő véleménye szerint: “élvezhető kosarazást láttak” :) És ezzel én is egyetértettem.

 

Lényeg a mai mérkőzésről. 9 fővel kezdtük a versenyt, mely a végén 8 főre csökkent, mert Takács Kitti a második mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett. Ez most különösen rosszul jött neki, mert felfelé ívelt az aznapi teljesítménye, nehéz ellenfelekkel küzdött a csapat egyetlen 2010-es születésű játékosaként.

Sokat hangsúlyozom, hogy egyelőre nem érdekes ki / hány pontot fog dobni, meg az sem érdekes, győzünk-e vagy sem. Ennek ellenére feltétlen említést érdemel Mészáros Liza, aki most megmutatta mire képes ha jól elkapja a fonalat. Ő szerezte ma a legtöbb pontot és nagyon lendületesen játszott. Dobási kísérletek számát és labdaszerzéseket tekintve pedig a Vörösmarthi Panni volt nagyon jó. Ugyan tényleg nem számítanak számomra a bedobott kosarak, viszont már sajnálni kezdtem a Pannit, mert olyan sok labdája pördült ki a gyűrűből, hogy a csalódottság leolvasható volt az arcáról. És ez érthető is, de egyelőre még a ziccerek bedobását épp csak elkezdtük gyakorolni, úgyhogy messze nem elvárás, hogy a labda be is menjen. Jussunk el minél több dobási kísérlethez, egyelőre ennyi a feladat.

Jó volt látni, mikor a lányok elkapják a fonalat és sokszor egyetlen ilyen pillanat kell és onnantól pörögnek a pályán. Erre most talán a Bán Anna volt a legjobb példa, aki “felfedezte” karjainak hosszát és remekül elhorgászott a levegőben egy két labdát az ellenfél orra elől, onnantól új tempót vett játéka, éreztem ahogy kicsit “megnő” a pályán. :) Sőt ide venném még a Zombory Csengét is aki esett/kelt megállíthatatlanul a labdával, nem zavarta ha földre került, már kelt is fel és folytatta a játékot. Nagyon tetszett ez az akarás.

Korábbi versenyen volt olyan negyed az egyik mérkőzésen belül amit nyertünk, most sikerült továbblépni és egy mérkőzést is sikerült megnyerni. Ebben azért a lányok teljesítményén kívül a szerencsének is volt némi szerepe, mert az ellenfél csapata még nálunk is kisebb létszámú volt és akadt köztük olyan kislány aki a 9:00 és 10:00 órakor kezdődő mérkőzéseket is végigjátszotta. A verseny utáni csapatmegbeszélésen épp ott öltözött velünk ez a kislány is, és mikor a mi lányaink megtudták, hogy ennek a kislánynak ez volt ma a 4. mérkőzése, akkor szó szerint elakadt a szavuk. Vagyis fel tudták mérni, hogy ez mekkora nagy teljesítmény is volt. Tetszett, hogy ezzel elismerték az ellenfelet, tényleg elállt a szavuk és összenéztek.

Hegedűs Léna, Seregély Vivien, Nagy Vivien, Virág Nikoletta, szép egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak, mellyel nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez.

Mindig elgondolkozok, hogy a végeredményt kiírjam-e, mivel egyelőre ennek tényleg nincs jelentősége, de azt hiszem majd azt fogom tenni, hogy néha kiírom, néha meg nem. :) A mai eredmények: KKC Méntelek - Kiskunhalas 29:59, KKC Méntelek - KKC Mátyás 34:27

Hegedűs Hunor

Adó 1%

 

August 2020
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31