Az óév zárásaképpen Debrecenbe utaztunk, és bizony szándékunkban állt borsot törni az egyébként rendkívül stabilan teljesítő hajdúságiak orra alá. Mindkét oldalon voltak hiányzó kulcsemberek, ami nem igazán zavarta meg a csapatokat, egészen kulturált kosárlabdát láthattak a kilátogatók. Aki a tabellán elfoglalt helyezések alapján próbálta meg vizionálni a mérkőzés alakulását, meglepődhetett, hiszen a második negyedbeli kihagyásunktól eltekintve abszolút méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak. Támadásban gyakorlatilag akkor juthattunk volna el helyzetig, amikor csak akarunk, azonban sajnos megint kellett egy félidő, hogy megérkezzünk a meccsbe. Sebességgel egyértelműen a debreceniek fölé kerekedhettünk volna, viszont csak elvétve tudtunk a megfelelő fordulatszámon pörögni, így maradt a brusztolás, amivel a fizikálisan jóval erősebb vendéglátóink szépen lassan felőröltek bennünket és végül behúzták a találkozót. Kurtz Kami (22 p., 3 sz., 3 gp.) pontszerzés terén cipelte a hátán az együttest, míg Schlégl Odi (9 p., 9 le., 4 kh., 2 gp. 1 b.) és Burján Laura (7 p. 6 le., 2 sz., 4 kh., 2 gp., 1 b.) a mezőnymunkából vették ki aktívan a részüket. Nem sok hiányzott a bravúrhoz, de az ellennek engedélyezett 30! támadólepattanót egyszerűen nem lehet kompenzálni, semmilyen szinten sem lehet ütközetet nyerni vele.
DEAC DSI – Kecskeméti KC 66-59 (9-10,26-13,16-15,15-21)
DEAC DSI: FÖLDVÁRI 21/3, Szabó 2, Göttlinger 13/9, MEZEI 5, GÁL 13
Cserék: Jávor 2, Papp 7/3, Kernács 1, Salamon 2, Körösi.
Kecskeméti KC: BURJÁN L. 7/3, SCHLÉGL 9, KURTZ 22/3, Burján B. 7, Buzánczky 4
Cserék: Tasi 4, Csomor 2, Vincze, Magna 2, Nagy 2, Mérész, Balogh.
Az új évet viszonylag hamar megkezdtük, a Dávid Kornél KA gárdáját fogadtuk a Bolyai János Gimnázium csarnokában. Tipikus szünet utáni összecsapást kísérhettek figyelemmel a szurkolók, rengeteg hibával dolgoztak a felek támadó oldalon. Temérdek helyzetet alakítottunk ki, amiket aztán képtelenek voltunk gólra váltani. A mérkőzést kérdés nélkül a védekezésünkkel tudtuk megnyerni. Akadozott a gépezet, azonban rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a Fejér megyeiekre. Agresszívan, a vendégekre nagy nyomást gyakorolva tettük a dolgunkat, aminek egy magabiztos győzelem lett a gyümölcse. Kurtz Kami (11 p., 11 le., 2 sz., 2 kh., 2 b.)tőle szokatlan dupla-duplával jelentkezett, Schlégl Odi (8 p., 6 le., 4 sz., 3 gp., 1 b.) és Burján Bius (11 p., 6 le., 4 sz., 4 kh., 2 b.)mindenben benne voltak, de aki pályára lépett egytől egyik hozzá tudott tenni az összegészhez. Sőt, pontot is szerzett! Remélhetőleg ez a többfejűség fogja jellemezni a társaságot az elkövetkező esztendőben is.
Kecskeméti KC – Dávid Kornél KA (16-13,13-8,17-18,13-4)
Kecskeméti KC: Burján L. 8, KURTZ 11/6, SCHLÉGL 8/6, Buzánczky 4, BURJÁN B. 11
Cserék: Tasi 5/3, Csomor 2, Vincze 2, Magna 2, Mérész 2, Nagy 2, Kele 2.
Dávid Kornél KA: LAUFER 15, Szabó 8, Czompó 6, Mohai 2, EHMANN 6
Cserék: Németh 4, Horváth 2, Vas B., Vas V.,Füzy.