U11 LEÁNY BAJNOKOK TORNÁJA III. HELY! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: administrator   
2010. június 16. szerda, 05:37

20100615_csapattagokdscn2753_mail2010. június 11-13-ig rendezték meg Sopronban a Kenguru U11-es korosztály Bajnokok Tornáját ahol a Kesi-ÉZI csapata a III. helyezést érte el.
 
Csapatunk a „D” csoportban kezdte meg küzdelmeit először a csoportmérkőzések során a számunkra még ismeretlen  Tulipános Mókusok      (Győr)  csapatával. Nagy volt a tét, hiszen ha az első mérkőzésünket elveszítjük  akkor már csak az alsóházi küzdelmekben vehettünk volna részt a 9-13 helyekért.

 


Az első győzelmünk után a csoportunkban a másik két csapat győztesével kerültünk össze aki a Madách (Szeged) csapata volt. Ezt az akadályt is
sikeresen vettük és vártuk a következő mérkőzést a Babits Lurkók (Szekszárd) ellen.  A mérkőzés győztese már biztos a legjobb négy közé jut és a
házigazdával  a Soproni Darazsakkal mérkőzhet meg a döntőbejutásért. Legyőztük a Szekszárdot és készültünk a Sopron ellen.
Ezen a csatán végül a Darazsak nyertek a Darázsfészekben és ők játszották a döntőt a Csata Szellemekkel, mi pedig a másik „fullánkos” csapat  a  MISI Méhecskékkel (Miskolc) vívtunk. Ezúttal mi csíptünk és elértük eddigi legnagyobb sikerünket BRONZÉRMESEK lettünk!
 
1.Tulipános Mókusok – Kesi-ÉZI  42-78
Legjobb dobók:Bodza Mirjam 20p, Gereben Lívia 11p, Gaál Médea 10p, Farkas Petra 10p
A kezdeti izgalmak után végig vezetve folyamatosan növeltük az előnyünket, mind a négy negyedet megnyertük. Történt ugyanis, hogy
egy kicsit később értünk a mérkőzés helyszínére annak ellenére, hogy reggel hat órakor  indultuk Kecskemétről. A közel öt órás zötykölődés
után ért minket a döbbenet, mivel a gyerekek felszerelését szállító dobozos utánfutó zárja beragadt és nem tudtuk kinyitni. A pánik teljes volt,
minden megoldást kipróbáltunk mikor végre műszaki segítség útján a mérkőzés kezdete előtt hozzájutottunk a csomagjainkhoz.
 
2.Kesi-ÉZI – Madách (Szeged) 85-48
Legjobb dobók:Gereben Lívia 30p, bodza Mirjam 26p, Farkas Petra 11p, Szórád Laura 8p
Remekül kezdtünk 22-5 lett az első negyed. Ugyanazt játszottuk mint az első mérkőzésünkön, ment minden rendben a maga útján.
 
3.Kesi-ÉZI – Babits Lurkók (Szekszárd) 80-45
Legjobb dobók:Bodza Mirjam 27p, Gereben Lívia 25p, Szórád Laura 12p
 Nekiestünk ellenfelünknek és szintén nagyszerű kezdéssel 22-2 első negyedet produkáltunk. Mindkét ötösünk remekül játszott
a cserejátékosok fel tudták venni a fordulatot, jól védekeztek, sok labdát szereztek, palánk alatt kihasználtuk a magassági fölényünket.
 
4.Kesi-ÉZI – Csípős Darazsak (Sopron) 63-67
Legjobb dobók:Gereben Lívia 32p, Bodza Mirjam 15p, Szórád Laura 11p
Megkaptuk első kék színű jegyzőkönyvünket(a vesztes példánya)!
Nagyon készültünk a szokásosnál többet kellet a fejekbe pumpálni. Csodálatosan kezdtünk a harmadik percben 8-0, az ötödik percben 12-3,
összesen két akció kosarat kaptunk, a többit büntetőből végül, a  negyedet 20-10 zártuk. Ezen a mérkőzésen is egészpályás letámadást
 alkalmaztunk csak úgy mint az összes eddig. Az első perctől kezdve végig a kezünkben tartottuk a meccset egészen az utolsó öt percig.
A félidő 28-23, a harmadik negyed végén 57-45! A zsúfolásig megtelt kisteremben nagyon elfáradtunk ez volt a harmadik fellépésünk ebben a
környezetben  ahol az időjárásnak „hála” az év eddigi , szerintem az egész nyár legmelegebb napja volt a teremben  40-45 fok!!! Fokozatosan
húztuk magunkra ellenfelünket míg nem a vége előtt 2 perccel egyenlő volt az állás, sajnos teljesen összetörtünk, elfáradtunk, kimerültünk
és a 12 pontos előny nem tartott ki. Az utolsó negyed 6-22! Fantasztikus küzdelem volt, sokak szerint a torna legjobb mérkőzése lett,
döntőnek is beillett volna. Gratulálunk a Sopronnak, reméljük legközelebb mi csípünk és darazsat fogunk!      
    
5. Kesi-ÉZI – MISI Méhecskék (Miskolc) 69-40
Legjobb dobók:Gereben Lívia 24p, Szórád Laura 13p, Bodza Mirjam 10p,Gaál Médea 9p
A kezdeti bénaságunk után egyre jobban erőre kaptunk és folyamatosan növeltük előnyünket végül majdnem 30 pontos különbséggel
megnyertük a bronzmeccset.
 
A második napon este 3:3 elleni bajnokság és dobóverseny színesítette a programot.
Dobóversenyben 4. helyezést ért el Bodza Mirjam.
All Star csapat 10 tagja közé bekerült Gereben Lívia és Bodza Mirjam, csapata legjobbja díjazást Szórád Laura nyerte, legtöbbet fejlődő játékos pedig Farkas Petra lett.
 
Vélemény:
Szép környezetben megrendezett Országos Döntő volt. Szállásunk közel volt az étkezés ill. a mérkőzések helyszínéhez, pár perc gyaloglásra.
A házigazdák nagyon kedvesek segítőkészek, az  ételek finomak és bőségesek voltak. Végre a torna színvonalához megfelelő játékvezetés!
Az eredményhirdetés bakik nélkül, sok díjazással, oklevéllel, híres sportolókkal, vezetőkkel, méltón zajlott le.
 
Köszönjük Sopron!
 
Gerebenné Bresák Zita
Gereben Tamás

KÉPEK:

Eredmény hirdetés:

20100615_eredmeny_dscn2727_mail

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20100615_dscn2728_mail

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20100615_dscn2732_mail

20100615_dscn2734_mail

AZ ÖSSZES CSAPAT:

20100615_csapatok_dscn2724_mail

A CSAPAT LEGTÖBBET FEJLŐDŐ JÁTÉKOSA:

(balról jobbra hetedik) Farkas Petra

20100615_legtobbet_fejlododscn2738_mail  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A CSAPATA LEGJOBBJA:

(jobbra az első) Szórád Laura 
20100615_csapatlegjobbdscn2739_mail

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az All Star csapat:

(balról jobbra) első helyen Gereben Lívia, hatodik helyen Bodza Mirjam

20100615_allstardscn2745_mail

 20100615_allstardscn2744_mail2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csapat tagjai:
Gereben Lívia, Szórád Laura, Bodza Mirjam, Gaál Médea, Farkas Petra, Zónai
Szófia, Konkoly Fanni, Köblös Adél, Bíró Annamária,
Bense Kata, Bárdon Lili, Csákó Dóra, Czégány Lili, Kelemen Mirjam, Gyurkó
Csenge, Gerebenné Bresák Zita edző, Gereben Tamás edző

20100615_csapattagokdscn2753_mail

Módosítás dátuma: 2010. június 16. szerda, 06:16