|
Köszönti Önt a felnőtt csapat! A női kosárlabda Kecskeméten komoly hagyományokra tekint vissza. Az 1940-es évek végén Kecskeméti Dózsa néven indult a városban a sportág, Szabó Zoltán vezetésével, majd az 50-es években Adamik Ferenc is bekapcsolódott a munkába. A nagy összevonás 1972-ben több kecskeméti sportággal együtt beolvasztotta a KSC-be. 1995-ben az új sportfinanszírozás tette szükségessé a Tóth Viktor által vezetett elnökségnek az új klub, a Kecskeméti KC megalakítását. A kecskeméti női kosárlabda – két rövidebb időszaktól eltekintve – mindig nevelőműhelyként szerzett hírnevet magának. Több mint 100 felnőtt, ifjúsági és kadett válogatottat adott a sportágnak. Hosszú idő után, 2007 őszén először nem indult kecskeméti csapat NB-s bajnokságban a felnőttek között. A Kecskeméti KC felnőtt korosztályú csapata a női kosárlabda NBI 2. vonalában, az Amatőr Női NBI Kelet csoportjában szerepel a 2008/2009-es bajnoki kiírásban. Részt vesz a Magyar Kupa küzdelmeiben is, ahol a 3. fordulóban kapcsolódott be a MAFC elleni idegenbeli győztes meccsel. A bajnokság 18 csapatát két csoportra, Kelet és Nyugat szekcióra osztották. Keleten 8 csapat, Nyugaton 10 csapat küzd a helyezésekért. A mérkőzéseink időpontját a Programok menüpont alatt, az eredményeket pedig az Eredmények menüpont alatt közöljük rendszeresen itt a honlapunkon. Előzetesek és tudósítások minden esetben a Hírek között találhatók. Hazai mérkőzéseink helyszíne a Bolyai János Gimnázium Sportcsarnoka. Befogadóképessége kb. 250-300 fő. A játéktér parketta burkolatú. Korszerű eredményjelző berendezés, kiváló feltételek (szabvány méretű pálya, palánk és gyűrű), továbbá kultúrált körülmények (tiszta öltözők és mellékhelyiségek) állnak a csapatok és kísérőik, valamint a játékvezetők rendelkezésre. ![]() A csapat edzője Tóth Viktor, aki meghatározó alakja városunk kosárlabda sportjának. Az általa végzett magas szakmai munkának értékét jelzi, hogy több válogatott játékos került ki keze alól az elmúlt évtizedekben, és maradandót alkotott az Univer férficsapatánál is. Az ő szakmai vezetése alatt érte el az Univer felnőtt férfi csapata eddigi legnagyobb sikerét, a Magyar Kupa győzelmet 2005-ben. A női szakághoz való visszatérése egyben hazatérést jelent számára az 1995-ben részben általa alapított Kecskeméti KC kötelékeibe. A felnőtt csapat versenyeztetésének egyik legfőbb célja jó példával járni a népes, több mint 300 főt számláló utánpótlás számára. Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzata az alsóbb korosztályok működtetését támogatja a Kecskeméti Sport Iskola (KSI) keretein belül. A felnőtt csapat versenyeztetéséhez szükséges feltételeket a szakmai stáb igyekszik előteremteni. A minél magasabb színvonal eléréséhez és több száz sportoló egészségre neveléséhez örömmel várjuk további támogatók szerepvállalását! Szeretettel várjuk szurkolóinkat és a hozzánk látogatókat! (: Felnőtt csapat :) |
|
|
Felnőtt

