Negyedik helyen zárt a Mercedes Kosárlabda Akadémia leány kosárlabdacsapata a 47. alkalommal Kanadában megrendezett Nemzetközi Gyerek Világjátékokon. Eddig csak a fiúk értek el hasonló eredményt, a 2009-es Athénban rendezett játékokon.
A rendezők téves tájékoztatása miatt a többi Kecskeméti csapathoz hasonlóan mi is egy évvel fiatalabb csapattal érkeztünk meg a rendezvényre, ahová még majdnem 50 másik országból érkeztek játékosok.
Az első mérkőzésünket így is megnyertük, amit a végig nagyon szimpatikusan játszó Japán Fujisawa ellen, 55-42-re. Az alapvetően alacsony, de rendkívül agresszív csapat nehéz ellenfél volt, de sikerült magabiztosan nyernünk.
A következő mérkőzésen a Murska ellen játszottunk, nagy csatában harcias mérkőzésen sikerült nyernünk 32-15-re. Talán ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, hisz a magas játékerőt képviselő Szlovénok a későbbi győztes házigazdák ellen is csak 6 ponttal kaptak ki. Elsősorban a védekezésünk volt meghatározó, nagyon jól működött mind egyénileg, mind csapat szinten.
A négybe jutásért a Kanadai Halifaxal játszottunk, akit 43-28-ra sikerült megvernünk. A letámadásunk jól működött, ennek köszönhettük a győzelmet.
A döntőbe jutásért találkoztunk a későbbi torna győztes hazai Windsorral. A hazai szabályok szerint ebben a korosztályban a zóna szabálytalan védekezés, így a lányoknak még nem kellett hasonló védekezés ellen játszania, de itt nem volt semmilyen megkötés. Az első perctől kezdve kaptak egy agresszív letámadó zónát az idősebb ellenfelüktől, aminek következménye egy 16-0-ás kezdés lett. Utána sikerült talpra állnunk, de ez is csak az eredmény tartásához volt elég, és végül megérdemelt sima hazai győzelem született.
A bronzmeccsen a szintén Kanadai Hamiltonnal találkoztunk, aki látva az előző meccsünket egy letámadó zónával kezdett. Sajnos hasonlóan kezdtünk, mint az előző nap, 10-0 volt az első pár perc. Innentől kezdve futottunk az eredmény után, de sajnos nem sikerült fordítanunk, így végül 52-42-re kikaptunk, ezzel a negyedik helyet szereztük meg.
A mérkőzések mellett számos élményben lehetett részünk, láttuk Torontó nevezetességeit, voltunk a több mint 500 méteres CN-Towerben, megnézhettük a Niagara vízesést, a teltházas megnyitó a jégkorong arénában is felejthetetlen élmény volt, és találkoztunk az itt élő magyarokkal, akik a mai napig tartják hazai gyökereiket.
A csapat tagjai voltak:
Konkoly Fanni, Kovács Kitti, Révész Boróka, Révész Luca, Farkas Petra, Bodza Mirjam és Gera Zorka.
Edző: ifj. Tóth Viktor