Kicsin múlt, hogy nem sikerült borítani a papírformát a BSE A-csoportos gárdája ellen. Nagy csatában maradtunk alul a Magyar Kupában a legjobb 16 között.
Több vírusos megbetegedés is hátráltatta a csapat felkészülését a találkozóra. Ennek ellenére az első felvonásban meglepte fővárosi ellenfelét a Kecskeméti KC. Minden egyes labdáért keményen megharcoltak a hírös városiak, több blokkot is kiosztottak a BSE játékosainak. A 6. percben 16-8-at mutatott már az eredményjelző, nem sokkal később Stevan Csupics, a vendégek edzője időt is kért, s erőteljesen adott hangot nemtetszésének. A dorgálás hatására sikerült közelebb kerülnie a BSE-nek, ám a végigjátszott támadások és a csont nélküli távolik is 23-18-as hazai vezetést eredményeztek az első tíz perc végén. A folytatásban továbbra is magabiztos játékot mutatott a KKC, sorra törték fel élvonalbeli ellenfelük védelmét, melynek húzó nevei között ott volt Károlyi Andrea, egykori válogatott, mellette Orsó Viktória termelte még a pontokat. A 17. percben előbbit sikeres ziccer közben faultolták, majd a ráadás egypontost is értékesítette, ezzel fordított a BSE, 31-32. Eztán nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, az eladott labdák megbosszúlták magukat a hírös városiak részéről, a negyedet hét ponttal nyerve, 37-39-el mehettek pihenőre az együttesek.
A szünetben feltüzelte tanítványait Tóth Viktor edző, Pogány és Nagy Zita is bátran küzdött a támadó lepattanókért, Nagy Dóra pedig egy labdaszerzés utáni kettessel egalizált, 43-43. Gyárfás betegsége ellenére is kitartóan küzdött, több szép betöréssel vétette észre magát. Fej-fej mellett haladtak az együttesek, a 26. percben Nagy Dóra trojkája hozta fel döntetlenre ismét a meccset, ekkor 49-49 állt a kijelzőn. A negyed vége előtt a fordítás is sikerült, 54-53-el zárult ez az etap. Nem indult jól viszont a záró felvonás, két labdát is eladtak a haziak, de szerencsére a BSE nem tudta pontra váltani azokat. Dali remek tempójával már 61-56-ra módosult az eredmény, de Károlyi és Sonyák kosaraival egyenlíteni tudtak a vendégek. Hazai időkérés után Gyárfás a támadóidő lejárta előtti utolsó pillanatban nagyon fontos pontokat szerzett, a szépszámú közönség hangja is megjött a látványos kosár után. A következő hazai támadásnál véleményes támadót fújtak Pogányra, az ellentámadásból pedig ismét eredményes volt a fővárosi gárda, ezzel a vezetést is megszerezték 55 másodperccel a vége előtt, 65-67. A KKC már nem bírt eztán betalálni, a másik oldalon pedig büntetőkből szerzett még három pontot a BSE kialakítva a 65-70-es végeredményt, mely hízelgő a kecskemétiek javára.
Kecskeméti KC - BSE 65-70 (23-18, 14-21, 17-14, 11-17)
KKC: NAGY Z. 19, Nagy D. 11/3, Gyárfás 9, Tóth E. 8/3, Pogány 9, Baukó -, Kuli -, Szabados -, Dali 4, Kőházi 5, Szigeti -, Beregszászi -.
Edző: Tóth Viktor