KKC - BKG DSE 60-51 (17-18, 14-6, 13-12, 16-15)

KKC: KULI 20/6, NAGYZ. 13/9, POGÁNY 12, Nagy D. 8/3, KŐHÁZI, RADICS 5, Beregszászi 1, Kálló 1, Szabados

Statisztika

Értékelés: 

"Rendkívül fontos mérkőzés volt ez számunkra, ezen múlott, hogy az alapszakaszt a harmadik vagy a negyedik helyen zárja a csapat. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon kiegyensúlyozott játékot láthattunk.


Nagyon jó szerkezetű a Szigetszentmiklós csapata, mindkét center 190 centi fölötti és a bedobóik is magasak, nehéz volt ellenük játszani, de szerencsére a mérkőzés legnagyobb részében a kezünkben tartottuk az irányítást. A második negyed elejétől kezdve vezettünk, és nem is adtuk ki a kezünkből az irányítást egészen a meccs végéig. A bírói felfogáshoz is alkalmazkodnunk kellett, miután mindkét oldalra engedték a kemény játékot. Nagyon sok fault elmaradt nálunk is és az ellenfélnél is, de szerencsére sikerült ezen túllendülnünk. 
Mindenképp kiemelném Kálló Dórit, akinek sajnos kiment a bokája a második negyedben, pedig hasznos volt,  jól játszott és jól is védekezett. Reméljük, nincs komolyabb baja, ezúton is jobbulást kívánunk neki.
Nagyon fontos az is, hogy bármikor, amikor problémánk volt, vagy kezdett feljönni az ellenfél, mindig akadt 2-3 olyan ember a pályán, aki meg tudta fogni a játékot, bele tudott nyúlni a mérkőzésbe.
Figyelemre méltó Pogány Vivi 12 pontja, ami tulajdonképpen tőle már 'elvárható', de egész héten derékfájással küszködött és emiatt nem is tudott edzeni. Nagyon fontos volt, hogy tudott játszani a egyrészt csapatszerkezet miatt, hisz magas szerkezetű csapat ellen játszottunk és persze a pontjai is sokat nyomtak a latba.
Kuli Orsi most már egyre rendszeresebben hozza magát, ma 20 pontig jutott. Bár most 'csak' 3 blokkot adott, de amikor Szigetszentmiklóson játszottunk, 9 blokkot kiosztott. Látványos volt ahogy féltek tőle, akit ő fogott nem hogy nem dobott pontot, nem is próbálkozott.

Az ottani meccsen Nagy Zizi 5/5 hármast dobott, a mostanin 'borzasztó' százalékkal csak 5/3-ig jutott, a végjátékbeli két hármasával sikerült stabilizálnunk a vezetésünket.
Ugyan Kőházi Fanni most nem szerzett kosarat, de végig nagyon stabilan irányította a csapatot, mindig megtalálta azokat az embereket, akiknek abban a szituációban oda kellett adni a labdát. Nagyon fontos szerepe volt a győzelemben.
Radics Ancsit is kiemelném, aki hatékonyan zavarta meg az ellenfelet, volt 3 szerzett labdája, meg még jónéhányszor megzavarta az ellenfelet, amiből lépéshiba lett. Általában jól döntött, hasznosan játszott."

ifj. Tóth Viktor

Adó 1%

 

October 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31