Ifj. Tóth Viktort kérdeztük a vasárnapi mérkőzésről:
"Vasárnap Tatabányát fogadtuk, egy rutinos, jó csapattal kerültünk szembe. Az ellenfél nagyon jól kezdte a rájátszást, a keleti első helyezett TF-et oda-vissza megverte, tehát mindenképp nehéz ellenfélnek számított. A kezdeti jelek nem voltak túl jók. Beregszászi Andi betegség miatt mondta le a mérkőzést, Pogány Vivinek nem jött rendbe a dereka, Radics Anna nem játszhatott és Nagy Helga is egész héten betegséggel küszködött, csak a mérkőzésre tudott eljönni. Így több stabil, legalább 20 perces játékosunkat is nélkülöznünk kellett. Ezek után a mérkőzést szerencsére nem kezdtük megilletődötten. Sok hibával játszottunk, de ezeket védekezésben sikerült kijavítanunk. Nagyon fontos volt, hogy Szabados Berill aki eddig csak kevés percet játszott, most a padról beszállva fontos szerepet kapott és tudott is élni a lehetőséggel. Murár Fanni, aki idén még nem sok szerepet kapott, szintén nagyon szépen helyt állt. A mérkőzés elég lassú mederben zajlott, szerencsére végig mi kontrolláltuk a játékot. Az olyan szituációkban, mikor megközelített minket az ellenfél, mindig volt valaki, aki túllendítette a csapatot a holtponton. Számok tekintetében nagyon fontos volt Nagy Zita és Kuli Orsi remeklése, akik nagyon szépen játszottak és fontos kosarakat szereztek. Hét emberrel játszottuk végig a mérkőzést, mind a heten nagyon nagy dicséretet érdemelnek. Egy ki-ki meccsen fontos pontokat szereztünk. Úgy gondolom, hogy nem játszottunk jól, de végre egy meccs, amikor ugyan rosszul játszottunk, de azzal, hogy a fontos pillanatokban sikerült hozni a játékunkat, nyerni tudtunk. A szerdai mérkőzésünkre szeretettel várunk mindenkit, elkél a csapatnak a bíztatás."
A következő meccs: 2014. április 9. 19 óra KKC-MTK Bolyai Gimn.