Augusztus 4-én nagy elszántsággal és jó kedvvel kezdte meg a KKC a felkészülést a 2014/15-ös szezonra. Változások voltak a csapat háza táján, a vezetőedző ifj. Tóth Viktor lett, segítője édesapja.
Dobos Ági sérülése miatt nem tudott külföldre szerződni, amíg utoléri önmagát, addig itt játszik Kecskeméten, már le is igazoltuk.
Távozott a csapatból Kőházi Fanni és Baukó Gréti, ők más városban tanulnak tovább.
A felnőtt csapat tagja lett Futaki Réka, Gömöri Gerda, Csorba Olívia, valamint a már tavaly is szereplő Kovács Adrienn. Adriennek volt egy komoly vállműtétje, valószínűleg decemberben tud bekapcsolódni a játékba.
Nagy öröm, hogy a "régiek" közül Nagy Zita, Nagy Dóra, Beregszászi Andrea és Kuli Orsi is tovább tud dolgozni velünk munka mellett is. Értelemszerűen velük szemben más a követelményrendszer, de három edzésen szerencsére mindenki ott tud lenni.
Nagy Dóri térde rakoncátlankodik, de reméljük, hamarosan rendben lesz, mert nagy szüksége van a csapatnak az ő játékára.
Pogány Vivien reméljük felgyógyult tavalyi sérüléséből és teljes munkát tud idén végezni. Szabados Berill is ott van természetesen a csapatban.
Idén nagyobb feladat hárul majd a Nagy Helga, Kálló Dóra, Murár Fanni hármasra, bízunk benne, hogy meg tudják majd oldani.