Már majdnem teljes kerettel utazott a felnőtt csapatunk Miskolcra, ahol a DVTK ellen lépett pályára. Jó játékkal sikerült magabiztosan győzni a borsodiakkal szemben.
Aluinvent DVTK Miskolc U 23 - Kecskeméti KC 50-67 (10-21, 18-15, 14-12, 8-9)
KKC: Dobos 17, Kálló 5/3, Nagy Z. 6, Kuli 10, Pogány 6, Nagy D. 19/12, Kovács A. 4, Futaki R.
"Miskolc nagyon kétarcú csapat, miután van két korosztályos extra játékosa, akik NB I-ben is játszanak rendszeresen. Ha ők ketten játszanak, akkor a legjobb csapatokat is meg tudják verni, nélkülük azonban nem olyan erős a Miskolc csapata. Előre nem tudtuk, hogy fognak-e játszani, végül nem játszottak, de a fiatalok nagyon szépen fejlődnek náluk, tehát nem volt szabad lebecsülni őket. Jól kezdtük a mérkőzést, rá tudtuk erőltetni az ellenfélre a játékunkat, tudtunk dominálni. Bent a magas embereinket meg tudtuk találni a mérkőzés elején, aminek köszönhetően már az első negyedben sikerült előnyt szereznünk. A második negyedben az ellenfél beállt egy zónába, aminek nem tudtuk jól megoldani az átjátszását. A második-harmadik negyed nem úgy alakult, ahogy terveztük. Akadozott a játékunk, sem a támadó, sem a védőjátékunk nem volt túl jó. A negyedik negyedben összekapta magát a csapat, kicsit javítottunk a védekezésen is, illetve támadásban jobban meg tudtuk találni a helyzeteket, aminek köszönhetően azért magabiztosan nyertünk. Kiemelném Nagy Dóri játékát, aki hosszú sérülés után - bár az előző mérkőzésen is pályára lépett már, de mostanra mondhatom, hogy aktívan részt tudott venni a játékban, és egy extra teljesítménnyel, fontos kosarakkal segítette a csapatot."
ifj. Tóth Viktor