A hétfői fiaskó és a szerdai B33-as diákolimpia regionális döntő után szombaton Győrbe utaztunk juniorjainkkal a felsőházi rájátszás utolsó fordulójának apropóján. Az indítás újfent langyosra sikerült. A hatba igyekvő hazaiak nagyon haraptak, óriási elánnal játszottak, míg mi elcsigázottan ténferegtünk a pályán. A gödörből a zónánkat remekül használó és végig sziporkázó Révész Lucus (32 VAL, 21 p., 13 sz., 7 kh) rángatott ki bennünket, aki már az első félidőben nyolc szerzett labdáig jutott (végül tizenhárom elcsent lasztival terrorizálta az ellent). Felzárkózott mellé Kurtz Kami (22 p., 4 l., 4 kh., 4 gp.) és Schlégl Odi (18 p., 11 l., 7 kh., 4 gp.) is, a nagyszünetre pedig az első negyedbeli blama után előnnyel vonulhattunk. A pihenő után leszakítani tulajdonképpen nem tudtuk a szívósan küzdő győrieket, de nem volt benne a mérkőzésben a fordítás lehetősége, így ha a vártnál nehezebben is, de győzelmet arattunk. Bizakodásra adhat okot, hogy a fent említett trió mellett a Király Andi (11 p., 6 l., 5 bl.)- Fekete Adri (6 p., 8 l.,, 2 gp.)- Burján Laura (5 ., 5 l., 4 sz., 6 gp., 2 bl)- Biszák Oti (3 p., 7 l., 5 kh., 3 gp.) kvartett szintén rendkívül sokoldalú produkciót tett le az asztalra. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a frissen tanult zónavédekezésünk egész szépen muzsikált, agresszivitásának hála rengetegszer kényszerítettük labdaeladásra ellenfelünket. Temérdek labdát elvettünk (24), de kedvenceink hatalmas szívéről tesz tanúbizonyságot, hogy tartották magukat a mondáshoz, miszerint jobb adni, mint kapni és harmincnégy golyóval ajándékozták meg a vendéglátókat. Ezt a mennyiséget mindenképpen redukálnunk kell.

Széchenyi KA- Kecskeméti KC 77-86 (23-17, 13-23, 22-23, 19-23)

Széchenyi KA: BAFFY 18/15, KÉITA 17/9, BICZÓ 14, RÁCZ 11/3, Bánszegi 3.

Cserék: Téringer 1, TAKÁCS 8, Rabi 4, Pozsgai 1, László.

Kecskeméti KC: RÉVÉSZ 21/6, BURJÁN 5, KURTZ 22/12, Fekete 6, KIRÁLY 11/9.

Cserék: SCHLÉGL 18, BISZÁK 3, Szabó.

 

Adó 1%

 

December 2024
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31