Hétvégén elrajtoltak az új idény küzdelmei, így végre élesben is kipróbálhatta magát alapos vérfrissítésen átesett csapatunk. A sérüléssel bajlódó Szipli Hannán, Fekete Adrin, valmint Kele Nikin kívül mindenki bevethető volt, s ha már pályára léptek remek szezonkezdettel örvendeztettek meg bennünket. Szombaton a junior bajnokság keretein belül fogadtuk a Nyíregyházi Kosársuli fiataljait a Bolyai János Gimnázium tornatermében. Rögtön az első negyedben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és állva hagytuk ellenfelünket. Mind támadásban, mind védekezésben nagy sebességgel dolgoztunk szinte az egész összecsapás folyamán. Ennek, illetve a harmadik etapban bemutatott futásnak köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk a nyírségiek felett. A prímet az óriási mezőnymunkát végző Buzánczky Fanni (17 p., 8 le., 6 kh., 8 sz., 3 gp.)-Schlégl Odi (13 p., 12 le., 6 gp., 2 b.) duó vitte, de a Kurtz Kami (6 p., 6 le., 6 sz., 2 gp, 1 b.)-Tasi Rebeka (10 p., 2 le., 4 kh., 1 b.)- Burján Laura (14 p., 5 le., 2 sz., 3 gp., 2 b.) trió is agilis játékkal jelentkezett. Örömteli, hogy mindenki kapott lehetőséget és tudott is belerakni a nagy közösbe. Indulásnak ez igazán biztató volt, reménykedünk a hasonlóan sikeres folytatásban.
Kecskeméti KC-Nyíregyházi Kosársuli 75-53 (23-10, 17-19, 24-10, 11-14)
Kecskeméti KC: KURTZ 6, SCHLÉGL 13/3, Tasi 10, BURJÁN L. 14/6, BUZÁNCZKY 17
Cserék: Kiss 3, Nagy, Vincze 2, Csomor 4, Király 3, Magna, Mérész 3.
Nyíregyházi Kosársuli: Borza 7, Cziránku 5/3, Ványi V. 6, VÁNYI K. 11, Bíró 4
Cserék: Lukács 2, Karakó 4, Csegény 5, Juhász 4, Kovács 3, Mátyás 2.
Vasárnap ismét a vendéglátók szerepében készülhettünk az aktuális derbire. Pécsről érkezett hozzánk a PINKK SE gárdája. Az NB 1/ B piros csoportjában hatalmas hiba volna akárcsak egyetlen ütközetet is félvállról vennünk. Szerencsére megfelelő mentalitással indítottuk a meccset, aminek eredményeként egészen impresszív, 28-2-es állást mutatott az eredményjelző tízpercnyi játék után. A nagyszünetig még rá tudtunk tenni egy lapáttal az egyébként is megsüvegelendő teljesítményünkre, eldöntve tulajdonképpen a találkozó végkimenetelét. Defenzív oldalon valósággal terrorizáltuk a vendégeket, ahogy a támadó térfélen is szépen muzsikáltunk, időnként remekbe szabott megoldásokkal szórakoztatva a nagyérdeműt. Kurtz Kami (15 p., 6 le., 3 sz., 5 gp., 1 b., +47 +/- mutató 22 perc alatt) sziporkázott, a gólokért mellette a Burján testvérek (Bius: 14 p., 3 le., Laura: 20 p., 7 le., 3 sz., 3 gp.) feleltek, míg Kálló Dorci (9 p., 4 le., 7 sz.) és Buzánczky Fanni (9 p., 5 le., 4 sz.) hátul adott stabilitást. A fordulást követően lazítottunk a gyeplőn, nem koncentráltunk, amit a baranya megyeiek könyörtelenül kihasználtak, egálra hozva ezzel a második félidőt. Bár diadalunk nem forgott veszélyben, egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak hasonló leolvadásokat semmilyen körülmények között sem. Ahogy az ezt megelőző napon, úgy ezúttal is ki kell emelni, hogy csapatunk minden tagja hasznosan tudott beszállni a küzdelembe.
Kecskeméti KC-PINKK SE 84-50 (28-2, 24-19, 17-14, 15-15)
Kecskeméti KC: Schlégl 4, BURJÁN L. 20/6, BUZÁNCZKY 9, BURJÁN B. 14/6, KÁLLÓ 9/3
Cserék: KURTZ 15/6, Balogh, Tasi 3, Nagy 2, Csomor 4, Király 2, Magna 2.
PINKK SE: Temes 2, Szabó L. 10/6, SÉRA 9, Szomor 9/3, Molitor 2
Cserék: Mándity 6, Auth, Szabó N., Hajgató, BORBÁS 12.
Két mérkőzésből nehéz leszűrni bármit is, mindazonáltal annyi világosan látszik, hogy precíz, gyors, agresszív kosárlabdával okozhatunk meglepetéseket az elkövetkezendőkben, ehhez azonban a lehető legnagyobb koncentrációra lesz szükségünk.