Az elmúlt héten ismét két csata várt kedvenceinkre. Csütörtökön junior csapatunk a Soproni Darazsak Akadémia gárdáját fogadta a Bolyai János Gimnázium tornacsarnokában. Sajnos sérültjeink mellett járvány okozta megbetegedések tetézték problémáinkat. Burján Laura és Király Kriszti is kidőlt a sorból, így a kadet korú Kiss Virág és Horváth Alexandra is lehetőséget kapott, hogy leüljön a kispadra. Az nyilvánvaló, hogy nem ez lesz minden idők leglátványosabb kosárlabda mérkőzése, viszont agresszivitásból, küzdésből jelesre vizsgáztunk. Álmoskásan kezdtük a meccset, utána azonban olyan fordulatszámon pörögtünk, amit a vendégek egyszerűen nem bírtak tartani. Támadásban még rengeteget kell finomítanunk, de ahogy ezen az estén defenzív oldalon teljesítettünk, az már egyértelműen az az irány, amerre a későbbiekben haladni szeretnénk. Egyénileg ki lehet emelni Kurtz Kami (12 p., 6. l., 3 kh., 4 sz., 4 gp., 1 bl.) magabiztos játékát, valamint Tasi Rebeka (8 p., 4 l., 2 kh., 2 sz.) sallangmentes- gyakorlatilag hiba nélküli – produkcióját. Mellettük Schlégl Odi (4 p., 11 l., 4 kh., 2 bl.) adott stabilitást a palánk alatt. Ismételten érdemes megjegyezni, hogy minden pályára lépő képes volt pluszt hozzárakni a csapat összteljesítményéhez.
Kecskeméti KC- Soproni Darazsak Akadémia 57-41 (11-12, 16-7, 16-13, 14-9)
Kecskeméti KC: KURTZ 12, SCHLÉGL 4, TASI 8, Buzánczky 7, Magna 6/3.
Cserék: Balogh, Kiss 4, Nagy 2, Vincze 6, Csomor 2, Horváth 6.
Soproni Darazsak Akadémia: Soós 2, Úr, Schöl 8, Karácsony 5, VARGA 21.
Cserék: Gyöngyösi, Berki, Gottschling 2, Dömötör 3/3, Deák.
Vasárnap Budapestre utaztunk a Vasas Akadémia együtteséhez. Nem vártuk kedvező előjelekkel az egyébként is bombaerős pasarétiekkel szembeni ütközetet fiataljaink nagy része ugyanis még a hét közben beszerzett sebeit nyalogatta. Ebből fakadóan enerváltan kezdtük az összecsapást, amin – valamilyen szinten érthető módon- megilletődöttségünk sem segített, lévén mégis csak korosztályos világbajnoki bronzérmesekkel kellett felvennünk a kesztyűt. Budai alakulat érvényesítette is a papírformát, végig uralva a mérkőzést. Nekünk egyelőre nem is lehetett reális cél a győzelem, ellenben remek alkalmat kínált a meccs arra, hogy elkezdjük szokni a felnőtt bajnokság légkörét. Teljesen más dinamika és sebesség jellemzi ezen a szinten a játékot, sokkal több kontaktot kell felvállalni, illetve jóval gyorsabban kell meghozni a megfelelő döntést, mint akármelyik utánpótlás megmérettetésen. A nagy különbség ellenére akadtak azért pozitívumok, amikor koncentráltan, nagy önbizalommal tettük a dolgunkat, akkor igenis pariban tudtunk lenni - ha csak rövid időre is- remek képességű ellenfelünkkel. Amennyiben ezeket a magabiztos periódusokat meg tudjuk nyújtani, tisztesen helytállhatunk az élmenő klubok ellen is. Bár különösebbképpen senki sem villogott, Kurtz Kaminak (11 p., 4 l., 2 sz., 4 kh., 1 gp., 1 bl.) és Schlégl Odinak (11 p., 4 l., 4 kh., 2 gp.) siekrült eljutnia 11-11 pontig.
Vasas Akadémia- Kecskeméti KC 95-46 (28-11, 26-10, 23-16, 18-9)
Vasas Akadémia : MADÁR 14, TÓTH 16/6, Boros 2, HELJIC 22, DOMBAI 16/6
Cserék: SZERENCSÉS 11, VÍGH 8, Esztári 6.
Kecskeméti KC: KURTZ 11/3, SCHLÉGL 11/3, Kálló 3/3, Burján B. 4, Buzánczky 3.
Cserék: Tasi 5, Burján L. 4, Nagy 1, Balogh 4, Mérész, Magna, Vincze.