A múlt heti formaidőzítésünket egyértelműen a szerdai Szolnok elleni junior mérkőzésre hegyeztük ki. Nos, úgy fest, a fizikai felkészüléssel nincsen különösebb gondunk, hiszen remekül bírtuk az egész meccses rohanást, sőt a hajrában szintet tudtunk lépni, ami végül - ugyan az előre eltervezettnél jóval nyögvenyelősebb, de megérdemelt - diadalt ért. Ami a mentális oldalt illeti, világosan látszódik, hogy van még hova fejlődnünk. Nem is feltétlenül azért, mert ez döntően befolyásolja az összecsapások végkimenetelét - bár a későbbiekben komolyabb ellenfeleink könyörtelenül kihasználják majd az ebből fakadó hibáinkat-, hanem a saját magunk által kreált hullámvölgyek elkerülése végett. Tény, hogy katasztrofálisan céloztunk mezőnyből, konkrétan ziccerekből és közeli dobásokból alsó hangon bennmaradt húsz pont. A kimaradt helyzetek letargiába taszítottak bennünket, ami egészen az utolsó negyedig végig kísérte a játékunkat. Ekkora azonban varázsütésre megtáltosodtunk. Félreértés ne essék, nem játszottunk jobban, de ahogy éreztük a kést a torkunkon felvettük végre a kesztyűt és elkezdtünk agresszívan, félelmet nem ismerve kosárlabdázni. Az addig alacsonyabb fordulatszámon működő kulcsembereink kritikus pillanatokban előléptek és felnőttek a feladathoz. Óriási pozitívumként kell elkönyvelni a csapat tartását, azonban nem szabad magunkat ilyen szituációkba sodorni. Fiatalabb, rutintalan csapatként természetesen nem elvárható, hogy hiba nélkül dolgozzunk tapasztaltabb, nagy csatákat megélt riválisainkkal szemben, viszont az idő előrehaladtával redukálnunk kell a rossz megoldásokat és akkor versenyképesek tudunk maradni. Jó volt látni, hogy a kezdeti bizonytalankodás után a Kurtz Kami (12 p., 8 l., 5 sz., 2 gp., 1 bl) – Schlégl Odi (7 p., 14 l., 8 kh., 4 gp., 2 bl.)- Burján Laura (24 p., 8 l., 5 sz., 3 kh., 3bl.) felvállalta a felelősséget és vezérhez méltóan viselkedett a pályán. Mellettük Buzánczky Fanni (8 p., 4 l., 2 kh, 1 gp.) is kihasználta pályán töltött perceit. Kezd kirajzolódni, hogy mik is lesznek fő erényeink. Amennyiben a küzdés-akarás- agresszivitás repertoárt meg tudjuk spékelni precizitással, akárkinek az orra alá borsot tudunk törni.
Szolnoki MÁV SE- Kecskeméti KC 54-58 (8-11, 12-14, 21-13, 13-20)
Szolnoki MÁV SE: BACZUK 24, KAPOCSI 6/3, Czunger 1., Munkácsi 9/3, Frank 2.
Cserék: Emel 6/3, Bede, S.Nagy 7/3, Szabó .
Kecskeméti KC: SCHLÉGL 7, BURJÁN 24/6, KURTZ 12/3, BUZÁNCZKY 8, Tasi 2.
Cserék: Csomor, Magna 3, Horváth2, Vincze.
Vasárnap otthon néztünk farkasszemet az eddigi meglepetéscsapat Tatabányai KC veretlen együttesével. Tisztában voltunk vele, hogy a Komárom-Esztergom megyei gárdát minden hájjal megkent mag képezi, néhány tehetséges fiatallal kiegészülve. Ahogy a hétközi derbin, úgy ezúttal sem kellett tartanunk a kondicionális problémáktól. A rizikófaktort ismét a pszichikai hadviselés jelentette. Tulajdonképpen nem nyújtottunk rosszabb produkciót, mint a tatabányaiak, viszont amíg ők higgadtan, koncentráltan tették a dolgukat, addig minket rendkívül könnyen ki tudtak zökkenteni, belekergetve ezzel bennünket elhamarkodott, hibás döntéshozatalba. A második félidőben már le tudtunk csillapodni és tisztább fejjel kosárlabdáztunk, ezáltal képesek voltunk végig nyomás alatt tartani ellenfelünket. A győzelem elmaradása nagyrészt annak köszönhető, hogy egyelőre zóna ellen nem tudunk kellő magabiztossággal támadni, természetesen minél többet foglalkozunk ezzel, annál gördülékenyebben, hatékonyabban találjuk meg majd a területvédekezés gyenge pontjait. Ez alkalommal senki nem hozott extrát , ennek ellenére Schlégl Odi (13 p., 2 l., 3 kh., 1 sz., 1 bl.) és Burján Laura (12 p., 7 l., 3 kh., 2 gp., 1 bl.) megmozdulásai és Kálló Dorci (8 p., 5 l., 1 kh., 1 sz., 6 gp.) mindenféleképpen említést érdemelnek. Bár a végső dudaszó pillanatában nem mi örülhettünk, a szolnoki ütközethez képest egyértelműen előreléptünk. Az alapok megvannak, ám ahogy múltkor is említettük a felnőtt bajnokság más kávéház, mint akármelyik utánpótlás megmérettetés. Itt ugyanis már a legapróbb nüánszok döntenek, illetve a gyorsabb reakcióidő határozza meg egy-egy csata végkifejletét.
Kecskeméti KC- Tatabányai KC 54-61 (13-16, 12-16, 19-19, 10-10)
Kecskeméti KC: Kurtz, BURJÁN L. 12, Buzánczky 8., Burján B. 2, Kálló 8/3.
Cserék: Tasi 6., Csomor, Magna 5/3, SCHLÉGL 13/3,
Tatabányai KC : Kapornai 8, HORVÁTH 6., DOKTOR 18/3, Szamosi 6/6, Csáktornyai 2.
Cserék: CSICSAI 14, Nagy , Galli-Hirling 6, Kokavecz 1.