2019. február 2. napján a Mercedes-Benz Sport Akadémia (a régi városi uszoda) épületében játszotta negyedik versenyét a Kecskeméti Kosárlabda Klub (KKC) ménteleki kosárlabda csapata, vagyis a KKC Ménteleki Méhecskék. A verseny a Kosárpalánta versenysorozat második fordulója volt, melyből még egy lesz ebben a tanévben. A feladatok sorversenyekből és csapatban játszható labdajátékokból állnak, melyek mind előkészítő, rávezető gyakorlatai a kosárlabdázásnak.
Neccesen tudtunk most 2 csapattal kiállni, mert a héten sok kislány lebetegedett a kisebbek csapatából, de szerencsére sikerült megoldani, hogy azért a versenyzéshez még éppen szükséges 8 fő mind a két csapatunkban meglegyen. (Én ezen izgultam a legjobban, hogy nehogy egy váratlan betegség, akárcsak eggyel is tovább csökkentse a létszámot.)
Szemlátomást fejlődtek a lányok a legutóbbi versenyhez képest, már voltak egész jól sikerült sorversenyes feladatok, sőt a kis csapatjátékokban (amiket a magasabban lévő pályán játszottunk) is tetten érhetőek voltak a gyakorlás nyomai. Ezekben a feladatokban viszont főleg a nagyobbak csapatában egész sok bizonytalanságot éreztem, azokhoz az edzésekhez képest, amiken ugyanezeket a feladatokat gyakoroltuk.
Ismét erős ellenfelek voltak, a már ismert előnyeikkel, azonban mindennek ellenére szépen helytálltak a lányok, most talán könnycsepp sem hullott, pedig Szabó Jankának még az oka is meglett volna rá. Akkorát ütközött szegény, hogy azt hittem elpityeredve fog leszaladni a pályáról, de nem így történt hősiesen folytatta a küzdelmet. Ha már nála tartunk, fontos megemlítenem, hogy a kisebbek büntetődobó játékában csak neki sikerült a gyűrűbe találnia, melyhez ezúton is gratulálok neki.
Nagyon tetszett, hogy a lányok biztatják egymást, örülnek egymás sikerének és ez spontán jön, erre nem kellett biztatni őket. Ez óriási dolog egyébként, ugyanis innentől jó kapcsolatokról, összetartozásról, a szó legszebb értelmében CSAPAT-ról kezdhetünk beszélni. Még ha esetleg pályán kívül össze is vitatkoznak néha, senkinek egy rossz szava sincs a másikra a pályán. Én erre rettentő büszke vagyok és ebben biztosan az is benne van, hogy szülők jó hátteret, motiváló környezetet biztosítanak a gyerekek számára. Ez sokkal több, mint egy szakkör. Az edzésen és versenyeken kívül is nagyon sokat kell beszélgetni a gyerekekkel, hogy a “helyére kerüljenek” gondolatok.
Van még idén 4 versenyünk. Bízom benne, hogy a fejlődés folytatódik, és még jobban megkedvelik a lányok a mozgást, sportolást, kosarazást, mivel ennek az előkészítő évnek ez lenne a legfontosabb célja.