Jól indult a találkozó kecskeméti részről, hiszen Kuli triplája kellő alaphangot adott. A folytatásban Pogány forgatta meg emberét többször is a palánk alatt sikeresen, s az egyedül hagyott Tóth Edó sem tudott hibázni a hármasvonalon kívülről, 10-2-es rohanással nyitott a KKC. A vendégek ekkor gyorsan időt is kértek, s eztán megkezdték a felzárkózást. Egy lépéshiba gyanús kettes után 20-19-el zárult az első felvonás.
Eztán fordított a PEAC, jobban szedték a lepattanókat mindkét palánk alatt. A vendégek zónája ellen nem találta az ellenszert a Kecskemét, míg a másik oldalon szinte minden összejött, a félidőben 28-37 állt az eredményjelzőn, Tóth Viktornak volt mit mondania az öltözőben a szünetben tehát.
A harmadik etapra sem sikerült felrázni a lányokat, kapkodva jöttek vissza a pályára. Folyamatosan tudta növelni előnyét a Pécs, 32-47 volt már az állás a 24. percben. A KKC eztán próbálta összeszedni sorait, megkezdeni a felzárkózást, de a PEAC magabiztosan tartotta 15-16 pontos előnyét. Egész pályás letámadással védekezett a hazai gárda, ez nem ízlett ellenfelüknek, időt is kért trénerük. Hiába sikerült több labdát is szerezni, vagy hibára késztetni a pécsieket, pontokra nem sikerült váltani a támadásokat, csak kicsit tudtak faragni hátrányukból a hírös városiak, 46-58-al fordulhattak az utolsó tíz percre a csapatok.
Keményen gyűrték egymást a gárdák, nem kímélték egymást a csapatok, ám ez a pontszerzés rovására is ment: három perc elteltével csak 2-2 pontot tudtak felírni az együttesek mellé. A pontatlan passzok, elsietett támadások mutatták a hazai csapat idegességét, míg a Pécs magára tudott találni ismét, a 35. percben 48-66-ra vezettek már. Egész pályás védekezéssel próbálta meghajtani a végét a KKC, de nem hozta meg a várt áttörést, a vége 56-73 lett a PEAC javára.
Kecskeméti KC - PEAC 56-73 (20-19, 8-18, 18-21, 10-15)
KKC: POGÁNY 16, KULI 12/6, Tóth E. 7/3, Kőházi 4, NAGY Z. 11, Dali 2, Gyárfás 4, Beregszászi -.
Edző: Tóth Viktor